Szemtanú

Személygépkocsi vonattal ütközött Debrecenben

E-mail írása Nyomtatás PDF

Öten megsérültek, amikor személygépkocsi vonattal ütközött össze Debrecenben, a Vezér utcai vasúti átjáróban hétfő délután; a vonat kisiklott - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság ügyelete. A személygépkocsi vezetője súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, a vonaton utazók közül négyen könnyen megsérültek. A MÁV Zrt. sajtóügyelete közölte, hogy a sínekre hajtó gépkocsit a vonat maga alá gyűrte, s két tengellyel kisiklott. A baleset miatt a műszaki mentés és a helyszínelés végéig - várhatóan a késő esti órákig - Debrecen és Hajdúböszörmény között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

(A kép illusztráció)

Négyórás razzia a négyesen

E-mail írása Nyomtatás PDF

A lakosság biztonságérzetét javító rendőri intézkedéseknek lehettek tanúi szerdán délután a 4. számú főút 95 kilométer szelvényén áthaladó járművezetők - adta hírül Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A mindössze négy órán át tartó fokozott ellenőrzést a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság állományából 35 rendőr hajtotta végre, akikhez katonai rendészek és polgárőrök is csatlakoztak. Ez alatt az idő alatt összesen 120 gépjárművet, kisteher-gépkocsit és személyautót állítottak meg, és 187 személyt adatait, papírjait ellenőrizték.

Ennek eredményeként 5 fővel szemben összesen 46.000 forint helyszíni bírság kiszabására került sor. Négy személy ellen született feljelentés közlekedési szabálysértés miatt. Egy fő volt, aki vezetés közben telefonált, ellene közigazgatási eljárás indult. Két fő közbiztonságra veszélyes eszközt birtokolt, ezért indult ellenük eljárás, egy személlyel szemben tiltott kéjelgés miatt intézkedtek a rendőrök. A közlekedésbiztonsági akció ideje alatt 36 autóvezető lépte túl a sebességet, ebből 16 külföldi volt.

Az akció az állampolgárok figyelem felhívása volt a közlekedési-és egyéb szabályok betartására, nem utolsó sorban a biztonságos közlekedés megtartására, hiszen Magyarországon átlagosan majdnem minden harmadik közúti közlekedési baleset gyorshajtás miatt következik be.  A Jász-Nagykun-Szolnok megyében szolgálatot teljesítő rendőrök ezért mindent megtesznek a továbbiakban is a mások életét és testi épségét veszélyeztető járművezetők kiszűrése érdekében, hiszen a megfelelő sebesség alkalmazásával életek százait menthetik meg.

Lebukott a halfilé

E-mail írása Nyomtatás PDF

Közel egy tonna előkészített hal származását nem tudta hitelt érdemlően igazolni egy vendéglátó. A közelmúltban a Tisza-tó körüli éttermekben végeztek gazdaságvédelmi ellenőrzést a hatóságok - mondta Kurdics Zoltán alezredes, a Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság rendészeti osztályvezetője. - Az egyik helyen 900 kilogramm filézett halat találtak, többek között harcsát, busát, süllőt, amúrt, kecsegét, aminek származásáról a tulajdonos nem tudott elszámolni. Így még az sem bizonyított, hogy ehető alapanyagot találtak a fagyasztókban, az pedig végképp talány, hogy szaküzletben, vagy orvhalászoktól szerezték-e be a készletet. A rendőrtiszt elmondta: a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vizsgálja, hogy a lefoglalt filé emberi fogyasztásra alkalmas-e, az eredettel kapcsolatban pedig a Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.
Bár nincs könnyű dolguk a rendőröknek, ha az orvhalászatnak akarnak megálljt parancsolni, az utóbbi hónapokban offenzívába kapcsolt vízirendőrség sikereket ért el ezen a téren. Korábban a tettenérésre helyezték a hangsúlyt, ez azonban nem bizonyult elég hatékonynak, a rapsicoknak ugyanis gyakran az utolsó pillanatban sikerült megszabadulni a bizonyítékoktól. Újabban már nem feltétlenül az orvhalászokat igyekeznek tetten érni, de az orgazdákat is kutatják. Így sikerült a minap egy kiskörei illegális halkereskedőt lefülelni, s így akadtak a cikkben jelzett, nagy mennyiségű halfilére is.

Razzia kedden

E-mail írása Nyomtatás PDF

A Jász-Nagykun-SZolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság közleménye szerint átfogó közlekedésbiztonsági ellenőrzésre lehet számítani kedden a 4-es és a 31-es számú főutak Pest és Szolnok megyei szakaszain.A  Jász-Nagykun-Szolnok Megyei és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közösen 2010. január 26-án  10.00 órától 15.00 óráig átfogó, komplex közlekedésbiztonsági ellenőrzést hajt végre a 4-es és a 31-es számú főutak Pest  és Szolnok megyei szakaszain.Az ellenőrzéshez előre láthatólag a vám-és pénzügyőrség, a katasztrófavédelem, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a polgárőrség is csatlakozik. Terveik szerint a 4-es számú főúton civil rendőrségi gépjárművekkel menet közbeni sebesség ellenőrzéseket is végeznek. A 31-es számú főút Pest és Szolnok megyei szakaszán szintén fokozott rendőri jelenlétettel és ellenőrzésekkel kell számolniuk az arra közlekedőknek.

Továbbra is életveszélyben

E-mail írása Nyomtatás PDF

Továbbra is életveszélyes állapotban fekszik a Heim Pál Gyermekkórház intenzív osztályán az a hetedikes fiú, akit pénteken újra kellett éleszteni egy jászberényi iskolában, mert a testnevelésórán megállt a szíve. Harmat György, az Üllői úti kórház főigazgatója azt közölte, a 12 éves fiú jelenleg is nagyon súlyos állapotban van, ám ennél többet a szülők kérésének megfelelően nem mondott - írja a Népszabadság Online.

A Szoljon.hu Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál Nagyné Völgyi Hildától a jászberényi Belvárosi Általános Iskola igazgatójától megtudta, hogy a gyerekek a testnevelés órán az úgynevezett ötperces futást gyakorolták, amikor ennek egyik szünetében a fiú elvesztette az eszméletét.

A tornacsarnokban történt eset közelében volt több szaktanár is, akik azonnal megpróbáltak segítséget nyújtani.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója korábban az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy a mentők 6 perc alatt értek a helyszínre. A 12 éves fiú újraélesztésébe bekapcsolódott két, ugyancsak a helyszínre irányított esetkocsi, valamint a speciális gyermek-mentőorvosi kocsi személyzete is, így a fiú vérkeringését mintegy 15 perc alatt sikerült újraindítani.

A hetedikes diákot az iskola udvaráról mentőhelikopteren szállították a budapesti Heim Pál kórházba.

Gyilkos kutyák Poroszlón

E-mail írása Nyomtatás PDF

Gyermeket öltek a rotweilerek Poroszlón. Még december 22-én, délután, egy poroszlói családi ház udvarán - a szülők távollétében - a család három kutyája rátámadt a 8 esztendős kislányra, aki a helyszínen életét vesztette. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen folytat eljárást gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt. A rendőrség csak kedden délután adott ki hivatalos közleményt az esetről, újságírói érdeklődést követően.

A településen terjedő szóbeszéd szerint a kislány testvére is veszélyben volt, ő azonban megmenekült a vérengző ebek elől. A rotweilereket elaltatták, boncolásukat igazságügyi szakértők végezték.

Átfogó rendőrségi akció az ittas vezetők kiszűrésére

E-mail írása Nyomtatás PDF

Háromnapos országos közlekedésbiztonsági akciót indít csütörtökön az ittasan és a bódult állapotban vezetők kiszűrésére a rendőrség. A fokozott ellenőrzést egy európai szintű akciósorozat, a TISPOL - az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata - szervezésében hajtják végre, legalább napi 8-8 órában, azokon a helyszíneken, ahol a helyi tapasztalatok alapján a legmagasabb az ittas járművezetés valószínűsége, vagyis általában lakott területen lévő útvonalakon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).

Az akciót azzal indokolták, hogy az ittas, illetve bódult állapotban történő járművezetés Európában és Magyarországon egyaránt kiemelt közlekedésbiztonsági kockázatot jelent, s egyike a három kiemelt baleseti oknak.

Magyarországon a szeszes italtól befolyásolt állapotban okozott balesetek száma évek óta igen magas, az idei év első 11 hónapjában a közúti balesetek 12,1 százalékát ittas járművezetők okozták - írta az ORFK.

Az ellenőrzés során a rendőrség együttműködik a Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes szerveivel, amelyek munkatársai megvizsgálják a leállított gépjárművek műszaki állapotát.

(MTI)

Szomszédtól lopott

E-mail írása Nyomtatás PDF

Egy tiszaderzsi férfi hétfőn délután megjelent a szomszédban lakó idős néninél, hogy pénzt kérjen kölcsön.
Miután a néni adott neki, leejtette a pénztárcáját, amit nem vett észre. A férfi viszont igen, le is hajolt érte, de közben kivett belőle még 25.000 forintot, és visszaadta a sértettnek, majd mint aki jól végezte dolgát, a megszerzett összeggel elment egy kunhegyesi sörözőbe. A rendőrök rövid idő múlva onnan állították elő. Kihallgatásakor elismerte cselekményét, és azt is, hogy korábban is lopott jótevőjétől.

Pirotechnikai eszközöket zárt térben csak engedéllyel lehet használni

E-mail írása Nyomtatás PDF

Zárt térben a pirotechnikai eszközök használata rendkívül veszélyes, ezért azokat csak külön engedéllyel lehet alkalmazni Magyarországon - figyelmeztetett az év végi "buliidőszak" közeledtével az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője, utalva a hétvégén Oroszországban történt, csaknem 120 halálos áldozatot követelő tömegkatasztrófára. Szentes György ezredes úgy fogalmazott: annak ellenére, hogy a tűzijátékok és egyéb látványos pirotechnikai eszközök használata zárt terekben rendkívül veszélyes, ezért engedélyköteles, és ezt az alkalmazók is tudják, a statisztikai adatok alapján mégis az ilyen eszközök okozzák a legtöbb problémát.

A tűz gyors terjedése, a magas hő, a füst intenzív terjedése pánikhangulatot idéz elő, ami csak fokozza a bajt, ezért fontos, hogy ha baleset történik, az emberek őrizzék meg a higgadtságukat - mondta a szóvivő.

A katasztrófavédelem az év végi ünnepek, évzáró rendezvények közeledtével arra kérte a szervezőket és a résztvevőket: legyenek körültekintőek, hogy az ünnepi időszakot, hangulatot ne árnyékolja be tragédia.

Szentes György azt mondta, hogy a magyar tűzoltóságot és a katasztrófavédőket sokkolta az oroszországi diszkótűz drámája, s az fokozta a magyarországi szakemberek aggodalmát, ugyanis arra még gondolni sem mertek, hogy egy ilyen tragédiának több mint 100 halálos áldozata is lehet.

Megjegyezte: fontos, hogy az egyes tömegrendezvényeken ne legyen nagyobb a létszám, mint az engedélyezett. A menekülési útvonalak kijelölése és szabadon tartása az üzemeltető kötelessége, de mindenkinek a saját érdeke és felelőssége, hogy törekedjen megismerni a zárt tér kijáratainak helyét - fűzte hozzá.

(MTI)

Elfajult a házibuli

E-mail írása Nyomtatás PDF

A rendőrségen tett feljelentést egy fiatal, akit egy karcagi házibuliban megvertek, és a földön rugdostak – közölte a Szoljon.hu-val Veres Éva, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Egy lakóházban tartott házibulin vita alakult ki két ott szórakozó fiatal között szombaton este. A szócsata után az egyikőjük ököllel megütötte vitapartnerét, majd amikor az megpróbált elmenni a lakásból, utána ment és nekitámadt. Többször megütötte ököllel, majd amikor a férfi már a földön feküdt, rugdosni kezdte.
A cikk a hirdetés után folytatódik

A támadás során a sértett könnyebb sérüléseket szenvedett, így az elkövető ellen könnyű testi sértés gyanúja miatt indult eljárás – mondta el Veres Éva

Testvéri verekedés Füreden

E-mail írása Nyomtatás PDF

Hétfőn, a kora esti órákban egy tiszafüredi ház konyhájában két testvér között vita kerekedett. Ennek során a fiú testvér leöntötte lány testvérét négy liter forrásban lévő vízzel, melytől a sértett a hátán és lábszárán könnyű, nyolc napon belül gyógyuló égési sérüléseket szenvedett. Az agresszív férfi ellen közigazgatási eljárás keretében ideiglenes megelőző távoltartást rendelt el a rendőrség.  


KARCAG:       


Garázdaság miatt kell felelnie egy helybeli lakosnak. A férfi hétfőn, a kora esti órákban egy lakóház bejárójában parkoló és egy ott lakó férfi tulajdonát képező Lada személyautó szélvédőjét, két hátsó ajtajának, valamint jobb oldali ablak üvegeit csúzlival kilőtte. A garázda férfit előállították a kapitányságra, az általa okozott kár 25.000 forint.

TISZABŐ:

Egy tiszabői ház udvaráról 1100 kilogramm tűzifa tűnt el. A tulajdonos amikor hétfőn délután hazaért, akkor észlelte, hogy ismeretlen járt az udvarában. Az elkövető kinyitotta nagykaput, ismeretlen autóval bement, felpa

ko

lta az ott tárolt rönkfát, majd távozott cselekménye helyszínéről. 22.000 forint sértett kára.