A taggyűlésen szó esett arról is, hogy a kialakult állapotokról a vezetőségnek nem volt tudomása, és a gazdálkodás közelmúltban megindult átvilágítása során napvilágot látott információk arra utalnak: az elnök saját célra is többször felvett pénzt a megyei szervezet kasszájából, mellyel azóta sem számolt el.
Sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen az elmúlt években milliós tartozást felhalmozott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség - közölte kedden az MTI-vel a szervezet elnökségének egyik tagja. Eszes Béla tájékoztatása szerint a közelmúltban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a megyei szervezet elnöksége rendkívüli taggyűlést hívott össze utóbbi pénzügyi helyzetének tisztázása érdekében. A találkozón elhangzott: a megyei tagszövetség jelentős összegű - az eddigi adatok szerint több millió forintra rúgó - összeggel tartozik az APEH-nek és az MLSZ-nek. Ezzel párhuzamosan kintlévőségei is tetemesek.
"A vezetői tisztséget 2001 óta betöltő Boros Tibor egyébként a számonkérést megelőzve a rendkívüli taggyűlés napján családi okokra hivatkozva benyújtotta lemondását. Rövid levelében utal rá, hogy a továbbiakban külföldön kíván munkát vállalni. Mindenesetre az ügy kipattanása óta számunkra elérhetetlen" - fogalmazott Eszes Béla, aki elmondta: a történtekre való tekintettel nagy értékre elkövetett sikkasztás, illetve hűtlen kezelés gyanújával hamarosan feljelentést tesznek a rendőrségen - egyelőre ismeretlen tettes ellen.
Ami pedig a folytatást illeti, az elnökségi tag kitért arra is, hogy felkértek egy szakembert, aki jelenleg pótolja az utóbbi időszak könyvelési hiányosságait. Ezt követően pedig 2007-ig visszamenőleg könyvvizsgálatot tartanak, amely várhatóan ez év végére befejeződik, pontos képet adva a szövetség valós anyagi helyzetéről és a teendőkről.
(MTI)



